Kommunista propagandista vezetésével aggódik a baloldali sajtó a magyar sajtószabadságért
2025. február 28. 09:12
A MÚOSZ alelnöke a propagandacikkekért még ösztöndíjat is nyert.
2025. február 28. 09:12
7 p
0
15
31
Mentés
Közös nyilatkozatban álltak ki a sajtószabadság mellett a magyarországi baloldali lapok és újságírók a függetlennek nehezen nevezhető Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által kiadott közös nyilatkozatban.
az említett nyilatkozat szerint a demokrácia alapja a független, szabad sajtó, a sokszínű tájékoztatás.
Ez kerülhet veszélybe a beígért jogszabállyal, amelynek célja „az ellenségnek kikiáltott média ellehetetlenítése” – állítják. Az aláírók kinyilvánítják, hogy elkötelezettek a demokratikus jogállamhoz szükséges szabad sajtó megvédésében, és tiltakoznak az ellen, hogy „rágalmazó, lejárató kampánnyal, hatalmi eszközökkel, akár a jog hadrendbe állításával külföldi érdekek kiszolgálóinak állítsák be azon szerkesztőségeket, melyek hazai forrás hiányában nemzetközi pályázatból is működnek”.
Kik írták alá?
Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője,
Gergely Márton, a HVG főszerkesztője,
György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője,
Kárpáti Márton, a Telex stratégiai igazgatója,
Németh Péter, a Népszava főszerkesztője,
Rózsa Péter, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese,
Stumpf András, a VálaszOnline újságírója,
Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője,
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője,
Szalay Dániel, a Média1 főszerkesztője,
Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője,
Babos Attila, a Szabad Pécs felelős szerkesztője,
Nagy Sándor, a Debreceni Nap lapigazgatója és
Porcsin Zsolt, a Debreciner főszerkesztője
A nyilatkozat apropója, hogy Donald Trump amerikai elnök a közelmúltban leállította az Egyesült Államok fejlesztési ügynökségének (USAID) kifizetéseit. A világszerte a demokrata párt globalista politikai céljait segítő, amerikai adófizetők pénzén nyújtott támogatásokból a hazai baloldali sajtónak is rengeteg pénz érkezett a tengeren túlról. Orbán Viktor magyar kormányfő pedig bejelentette évértékelő beszédében, hogy a kormány határozottan fellép a külföldről támogatott, külföldi érdekeket szolgáló hazai szervezetekkel szemben.
A közös nyilatkozatot Vicsek Ferenc, a MÚOSZ alelnöke olvasta fel. Vicsek személye a szervezet élén jól szemlélteti a magát függetlennek valló érdekképviselet politikai részrehajlását.
A MÚOSZ úgy aggódik a sajtószabadságért, hogy a szervezet alelnöke a rendszerváltás előtti munkássága során a szovjet és kommunista propagandát terjesztette. Vicsek Ferenccel annyira elégedett volt a Kádár-rendszer, hogy őt a Szakszervezetek Országos Szövetsége (SZOT) és a Magyar Írók Szövetsége ösztöndíjban is részesítette 1980-ban, amellyel „a dolgozók életét és erkölcsi arculatát szocialista szellemben ábrázoló műsorok alkotását” támogatták.
A Vicsek Ferenc által is elnyert ösztöndíjról szóló cikk a Magyar Nemzet 1980. július 3-ai számában.
Vicsek pályája során valódi propagandatartalmakat készített. Erre példa egy 1975-ös, Magyar Hírlapban megjelent cikk, amelynek a szerzője szintén Vicsek Ferenc. A cikk kritika nélkül méltatja a Szovjetunió Vörös Hadseregének magyarországi lapját, amely akkor az első lapszáma kiadásának 30 éves évfordulójáról emlékezett meg. A tudósítás szerint az évforduló alkalmából a Magyar Lapkiadó Vállalat székházára emléktáblát helyeztek el.
Vicsek Ferenc cikke a Magyar Hírlap 1975. február 2-ai számában
A MÚOSZ alelnöke napjainkban sem nevezhető függetlennek, amelyet jól mutat, hogy az Európai Bizottság támogatásával – a nemzetközi és hazai baloldalhoz köthető szervezetek és közvélemény-kutató közreműködésével – készített egy tanulmányt, amely tavaly augusztusban jelent meg és a magyar médiaviszonyokat elemezte, propagandának minősítve a magyar közéleti újságírást és a jobboldali sajtót.
Az elemzés és az abban megfogalmazott kritikák egyértelműen illeszkedtek a brüsszeli kommunikációhoz, és a szakmai megközelítés helyett politikai alapon bírálja a magyar kormányt.
A MÚOSZ nyilatkozatának aláírói egyébként kizárólag a hazai ellenzéki sajtó képviselői, amelyek közül többen is elestek a fontos külföldi támogatásoktól (Trump döntésének köszönhetően), amiknek célja a kormánykritikus és a jobboldali sajtót lejárató tartalmak készítése, ezeket független és objektív tartalmakként beállítva.
A Faktum tényellenőrző portál szerint Magyar Péter értelmezésében a valódi sajtó az, amelyik azokra a kérdésekre keresi a választ, amikre a Tisza Párt kínál megoldást.
Nyitóképünkön Vicsek Ferenc (b), aki korábban a Klubrádió főszerkesztője volt, mellette Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója.
Már megint betolták az oldalamra azt a végtelenül gyenge propaganda szöveget, hogy ha ma nem segítünk Ukrajnán, holnap eljön értünk a háború. Dehogy jön.
Bassár el-Aszad elűzése óta Szíria a legsúlyosabb erőszakos időszakát éli, a kormányerők és az Aszad-párti harcosok összecsapásai több mint ezer ember, köztük keresztények és alaviták életét követelték.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 31 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DE JÓ
2025. március 07. 00:27
Picnic Niki
2025. március 01. 15:57
...több mint 2300 megkötött szerződés adatait gyűjtöttük le, amiből vizsgálni lehet, hogyan alakultak a kommunikációs kiadások...
Tudja bárki, hogy milyen célú és tartalmú szerződéseket vettek bele a "kutatók" ebbe az összesítésbe? Vajon mennyire független és objektív ez az összeállítás, vajon mennyire korrektül megalapozott és mennyire korrekt a konklúziója?
Vagy csak manipuláció a számokkal? Tudható vagy nem tudható?
www.7.hu/kozelet/20240219/1360-milliardot-koltott-az-allam-a-rogan-fele-kommunikaciora-2015-ota/ Növekvő állami kommunikációs költés A közbeszerzési portál adatbázisából 2015 és 2023 között több mint 2300 megkötött szerződés adatait gyűjtöttük le, amiből vizsgálni lehet, hogyan alakultak a kommunikációs kiadások. A szerződések megkötésének éve szerint vizsgálva az látható, hogy a 2015-2018-as 20-60 milliárd forintos érték gyorsan növekedni kezdett 2019 után, 2021-ben érte el csúcsát 335 milliárd forinttal. Ehhez képest 2022 a növekvő infláció ellenére 310, 2023 pedig 120 milliárd forintnyi tendert hozott. 2015 és 2023 között összesen 1360 milliárd forint értékben kötöttek szerződést az NKOH keretmegállapodásai alapján az állami szereplők kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokra.